A koronavírus-járvány tavaszi berobbanását követően az emberek biztonsága érdekében és a tiltó intézkedések miatt az angol nyelvoktatás is online formára váltott, a tanulók zöme pedig egyelőre nem is szeretne visszatérni a padokba.

A modern kor vívmányaival ma már legalább olyan hatékonyan zajlanak online a nyelvórák, mint személyesen. Ennek ellenére a magánemberekből kevesebb, az üzletemberekből viszont egyre több a tanuló.

Mivel a korlátozások és a gazdaság leállítása miatt rengeteg ember veszítette el a munkáját, és került ezáltal veszélybe a megélhetése, a magánemberek közül sokan hagyták abba a képzést vagy csökkentették le egyik pillanatról a másikra a nyelvtanulásra szánt időt, hogy így is pénzt takarítsanak meg.  A vállalkozói szegmensben ugyanakkor éppen ennek az ellenkezője volt érzékelhető, mert ők próbáltak előre menekülni, a felszabadult idejüket pedig önfejlesztésre fordították.

Vegyes volt a fogadtatás, de ma már az online nyelvtanulás a sláger

Kovács Lajos, az Executive Training Center ügyvezetője arról beszélt, hogy lényegesen lecsökkent azok száma, akik a személyes részvétellel történő oktatást választják. Részben az emberek biztonságérzete is azt diktálta, hogy ne vegyenek részt csoportos órákon, másrészt a tiltó intézkedések sem tették ezt lehetővé sokáig. 

Az etcnyelviskola.hu előtt a nehézségek ellenére mindez új lehetőségeket nyitott, módszertanuk jogtulajdonosa ugyanis kifejlesztett egy saját oktató platformot, amivel olyan módon képesek online csoportos képzéseket tartani, hogy azzal nem veszítenek a hatékonyságból. Vegyes volt a fogadtatás, de ma már az online nyelvtanulás a sláger, teljesen mindegy, hogy a tanár és a tanítvány hol van.

Az első perctől angolul oktatnak

Módszerük semmilyen nyelvvizsgarendszerre nincs ráhúzva, ők kizárólag azoknak nyújtanak segítséget, akik szeretnének megtanulni angolul beszélni.

A Callan-módszerrel az első perctől angol nyelven zajlik az oktatás a legalacsonyabb szinten is. A gyerekeket is 7 éves kortól kezdődően úgy tanítják, hogy magyar szó nem hangzik el az órákon.

„Kezdetben a nyelvtanilag legegyszerűbb, de kerek, egész mondatokat fogalmazunk meg, így tudnak a legkönnyebben megtanulni angolul beszélni a tanítványaink. A nyelvtanulásnak ugyanis az az alapja, hogy ne akarjon az ember mindig mindent lefordítani, hanem tanuljon meg az adott nyelven gondolkozni. A Callan-módszer ezt erősíti, ráadásul szuper intenzíven. Jelenleg 30 országban egymillió ember tanul így, hazánkban pedig csak az etcnyelviskola.hu alkalmazza ezt a rendkívül hatékony módszert” – zárta szavait Kovács Lajos.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.