(2020. január 2.) Rétvári Bence közölte, hogy a 2020-as költségvetésben 2,8 százalékos inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek.(…) Azt tűzték ki célul, hogy a nyugdíjak megőrizzék az értéküket, kövessék az inflációt. (…) A kormánynak 2010 óta kiemelten fontos, hogy minden módon kifejezze megbecsülését az idősek iránt, nem csupán szimbolikusan, de anyagi eszközökkel is. (MTI)

2020. szeptember 30. A komor, szeles és felhős szerda délután jutott eszembe, hogy egy nappal az idősek világnapja előtt csak pötyögnöm kell néhány sort a klaviatúrán, hiszen Magyarország lakosságának, több mint 25 százaléka – sajnos én is – a 60 év felettiek táborába tartozik. Öregnek ugyan nem érzem magam, de az biztos, hogy már nem a junior csapatban „focizok”. Az idősödés a 60. életévben kezdődik, az időskort 75 éves kortól szokták számítani. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben fogadta el október 1-jét „Az idősek világnapja”- ként, hivatalos megemlékezésként is „jeles nap”. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint 2000 és 2050 között a világ 60 év feletti népességének aránya 11-ről 22 százalékra, lélekszámuk 605 millióról 2 milliárdra nő. Az emelkedés az alacsony és közepes jövedelmű országokban lesz a legdrámaibb, 2050-re az idősek 80 százaléka ezekben az országokban fog élni.

A cirkalmas bevezetés után, evezzünk hazai vizekre. Írásom végén majd én is szép szavakkal fogom köszönteni nyugdíjas honfitársaimat, de előtte – emelkedett hangvételű mondatok helyett – rátérek a „matériára”, azaz a nyugdíjra. Szóval, aki segíteni akar a 2,7 milliós – nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő társadalmi csoporton – annak jó szívvel adok ötleteket. Nem, nem kezdek bele a „vegyes indexálás” kérdéskörébe, és nem értekezem egy koherens, alapjaiban új nyugdíjrendszer bevezetésének igényéről. A Fidesz-KDNP rezsim ettől idegenkedik, szerintem nem is érdemes győzködni őket, hogy értékrendjükön és szisztémájukon változtassanak. Olyan dologgal állok elő, ami a jelenlegi – torz és igazságtalan – nyugdíjrendszerben is gond nélkül érvényesíthető.

Forrás: Hirklikk.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.