​A Csömöri út – Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítását még tavasszal kezdték meg, de a kivitelező olyan, a hídszerkezetet érintő problémákra bukkant, hogy újra kell tervezni a munkálatokat, ezért a munkálatok egy évvel csúsznak, jövő decemberre fejeződnek be – mondta el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Hozzátette, száz fővárosi híd és felüljáró szorulna felújításra, karbantartásra.

A főváros mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kishíd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcső-hálózat felújításával van elmaradásban, mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította e célra – fogalmazott Tüttő Kata. Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere a tájékoztatón kiemelte: várják, hogy a 4-es metrót meghosszabbítsák a Bosnyák térig, illetve Újpalotáig, így is kezelve a térség közlekedési problémáit. Tóth Imre, a XV. kerület városgazdálkodásért felelős alpolgármestere szerint a korábbi városvezetés büntette a kerületet, ami miatt nem tudtak elvégezni szükséges felújításokat; ennek következményeként részleges felüljáró-lezárásra kényszerülnek.

A közel fél évszázada épült, legutóbb 1989-ben felújított, a XIV. kerületi Csömöri utat a XV. kerületi Drégelyvár utcával összekötő felüljáró felújítására a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2019 decemberében kötött szerződést a Colas Zrt-vel nettó 778 millió forint összegben. A munkálatok 2020 áprilisában kezdődtek meg, de a bontás során nem várt mértékű károsodásra derült fény: a vasbeton szerkezetek állapota a tervekben jelzettnél rosszabbnak bizonyult, így a kivitelezést felfüggesztették.

A Budapesti Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékétől megrendelt szakvélemény szerint nagyobb beavatkozás szükséges, mint ami előre látható és tervezett volt, valamint a felüljárót 10-15 éven belül újjá kell építeni.

Az anyagvizsgálatok, a szakvélemény és a helyszíni szemle alapján a híd felszerkezetének műszaki állapota – egy-két lokális helytől eltekintve – nem látszik kritikusnak. A rosszabb állapotú keresztmetszetekre statikai ellenőrzés végzését rendeli meg a BKK, a vizsgálat várhatóan október végére készül el. 

A híd alépítményei közül a hídfők és további legalább négy pillér állapota veszélyeztetheti a biztonságos forgalomátvezetést és a híd állékonyságát. A hibák kialakulását a szigetelés tönkremenetele, az 1988-ban végzett felújítás technológiai hibái, valamint az elmaradt fenntartási munkák hiánya együttesen eredményezhették.

Ahhoz, hogy a következő 10-15 évben a híd biztonsággal tudja szolgálni a közlekedést, biztosítani kell a felszerkezet átázásból adódó károsodások tovaterjedését a hídgerendákban és az alépítményekben egyaránt. A hídfőket és a pilléreket méretezett acél állvánnyal alá kell támasztani. Az acélszerkezeti állványokat 10-15 év élettartamra szóló korrózióvédelmemmel kell ellátni. A fentieken túl javasolt az aláállványozott pillérek körbe falazása, vagy lezárása, elkerülendő a kialakuló zugok hulladékgyűjtő hatását. Ezen kívül a pillérek fejgerendáinak, a hídfőknek, valamint legalább a kritikusabb előregyártott tartók felületének kloridtartalom-csökkentő hatású impregnálóval történő bevonása szükséges.

A fenti megoldás mellett lesz idő a távlati tervek kidolgozására is, mivel korábban már megjelentek olyan elképzelések, hogy a híd helyett egy közös villamos/közúti aluljáróban kerülne átvezetésre a forgalom a vasúti vágányok alatt. Ez a kérdés a következő 10 évben tisztázható.

Jelenleg a BKK előkészíti a szerződés módosításához szükséges anyagokat, utasítást ad a vállalkozónak az állványzat mielőbbi elkészítésére és a Főváros októberi közgyűlésére előterjesztést készít a fedezet szükséges mértékű megemeléséről. A fenti intézkedések a jelenlegi szerződés értékéhez képest bruttó 344 millió forint többletkiadást jelentenek, melyről a Fővárosi Közgyűlés fog döntést hozni. A híd várhatóan 2021 decemberében adható majd vissza a közúti forgalomnak.

A Főváros létrehozott egy hídállapot munkacsoportot, hogy a kezelésében lévő hidak állapotáról jelentést és intézkedési tervet készítsen a döntéshozók számára.

 

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport

 

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: Budapest.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.