A kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást - fedezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a svédországi Lund Egyetem kutatói egy közösen végzett kísérletsorozatban.

A kísérletsorozatban azt fedezték fel, hogy a kutyák orrtükre - a szőrtelen, nedves bőrfelület az orruk hegyén - érzékeli az infravörös sugárzást. Kimutatták, hogy az állatok képesek melegvérű állatok testhőjének érzékelésére olyan távolságból, amely akár vadászat közben is hasznos lehet  - olvasható az ELTE kutatóinak MTI-hez eljuttatott közleményében.
    A kutatók ezt két különböző kísérletben demonstrálták: az egyikben arra tanítottak kutyákat, hogy két távoli tárgy közül a melegebbet válasszák, míg egy másik, funkcionális mágneses rezonanciás képalkotásos (fMRI) vizsgálatban kimutatták, hogy a kutyák agyának mely része mutat fokozott aktivitást sugárzó hő hatására. Az új érzékszerv felfedezése segíthet megérteni, hogyan érzékelik a ragadozók a zsákmányukat olyankor, amikor a látásukra, hallásukra és szaglásukra nem hagyatkozhatnak. A kutatás a Nature lapcsalád Scientific Reports folyóiratában jelent meg pénteken.
    A legtöbb emlős orrhegyén jellegzetes szerkezetű és megjelenésű bőrfelület van, amit orrtükörnek (rhinarium) hívunk. Néhány emlősfajban ismert, hogy milyen érzékszervi funkciót tölt be az orrtükör, a vakondféléknél (Talpidae) például különösen érzékeny taktilis ingerekre, de a mosómedve (Procyon lotor) és az ormányos medve (Nasua nasua) esetén is kimutatták, hogy az orrtükrük többféle mechanikus ingerre is kifejezetten érzékeny. Az emlős orrtükör egy különös tulajdonsága, hogy ragadozóknál éber állapotban a hőmérséklete jelentősen alacsonyabb, mint más emlősöknél. Bár az alacsony szöveti hőmérséklet általában véve nem kedvez a különböző típusú érzékszervek működésének, egy ismert kivétel van: a gödörkésarcú viperák (Crotalinae) pontosabban csapnak le áldozatukra, ha az infravörös sugárzást érzékelő szervük hidegebb. Ezen megfigyelések adták a tanulmány alapötletét, miszerint a kutyák jól ismert hideg, nedves orra is képes lehet infravörös sugárzás érzékelésére, hiszen a kutya legközelebbi vad rokona, a farkas (Canis lupus) is elsősorban nagytestű, melegvérű állatokra vadászik, így előnyös lehetne, ha a prédaállatok sugárzó testhőjét érzékelni tudná - olvasható a közleményben.
    Mint írják, az ötlet teszteléséhez két különböző kísérletet terveztek a kutatók. A svédországi Lund Egyetemen arra tanítottak kutyákat, hogy két távolban lévő tárgy közül kiválasszák a melegebbet úgy, hogy a két tárgy sem szagában, sem vizuális megjelenésében nem különbözött egymástól, így az állatok csak a tárgyak által kibocsátott infravörös sugárzás alapján tudtak dönteni. A kísérletben részt vevő kutyák mind sikeresen teljesítették a feladatot, ráadásul a melegebb tárgyat sikerült olyan távolságból kiválasztaniuk, amely alátámasztja, hogy az érzékszerv egy vadászó állat számára hasznos információt szolgáltathat.
    Egy másik kísérletben az ELTE Etológia Tanszék kutatói egy olyan funkcionális MRI vizsgálatot végeztek, amelyben két, különböző hőmérsékletű tárgyat helyeztek a kutyák orra elé, és azt figyelték, hogy van-e olyan agyterület, amely fokozottabb aktivitást mutat a melegebb, mint a hidegebb (szobahőmérsékletű) tárgyra. Az eredmények azt mutatták, hogy az agyi érzőrendszer egyik kérgi területe - a bal agyfélteke szomatoszenzoros asszociációs kérgének egy olyan része, amely elsősorban az orr tájékáról fogad bejövő ingereket - nagyobb aktivitást mutat, amikor a kutyák elé a melegebb tárgyat helyezik, mint amikor a hidegebbet.
    A közleményben a tanulmány első szerzőjét, Bálint Annát, az ELTE Etológia Tanszék kutatóját idézik, aki elmondta: a két kísérlet eredménye azt mutatja, hogy a kutyák nem csupán képesek emlős állatok sugárzó testhőjét érzékelni, hanem a jel forrását is tudják detektálni. "Mivel az újonnan felfedezett érzékszerv pontos működési mechanizmusa nem ismert, elképzelhető, hogy eddig nem dokumentált molekuláris folyamatok állnak az érzékelés hátterében" - tette hozzá.
    A tanulmány vezető kutatóját, Ronald H.H. Krögert, a lundi egyetem professzorát is idézik aki kiemelte, hogy a kutyafélék sugárzó hőt érzékelő képessége ezidáig teljesen ismeretlen volt. Könnyen elképzelhető, hogy más ragadozók is rendelkeznek ezzel az érzékelési képességgel, és ez más megvilágításba helyezheti a ragadozók és zsákmányállatok interakcióit, szükségessé téve mindkét csoport ökológiájának és viselkedési stratégiáinak újraértelmezését - mondta. Mivel a kutya az egyik legelterjedtebb háziállatunk, és nagy érdeklődésre tart számot a viselkedése és képességei, azt reméljük, hogy további kísérletekkel hamarosan fényt deríthetünk az újonnan felfedezett érzékszerv működésének hátterére - tette hozzá.
    A tanulmány, amely az Agria/SKK Kutatási Alap, az Olle Engkvist Byggmästare Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával készült, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban "Dogs can sense weak thermal radiation" címmel jelent meg (www.nature.com/articles/s41598-020-60439-y).

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.