A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció kérdései között arra is választ vár a kormány: járvány idején ingyenes legyen-e az internet az iskolás gyermekeket nevelő családoknak és a tanároknak.
    Az államtitkár hangsúlyozta: internet, valamint megfelelő eszközellátottság nélkül nem tudták volna megvalósítani a veszélyhelyzetben az átállást a digitális oktatásra, és sikeresen lezárni a tanévet.

    Ha a kormány megerősítést, felhatalmazást kap a lakosságtól, a következő hónapokban megszülethetnek az ezzel kapcsolatos döntések - mondta Maruzsa Zoltán a konzultációra utalva.
    Közölte: készülnek a következő tanévben előttük álló kihívásokra, és az ezzel összefüggő kapacitások bővítését tervezik.
    Maruzsa Zoltán jelezte: a koronavírus-járvány egészen új helyzetet teremtett a magyar oktatásügyben, komoly kihívás elé állította a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt. A rendkívüli helyzetben egyik napról a másikra kellett márciusban átállni az új, tantermen kívüli digitális munkarendre, aminek egyik alapfeltétele volt az internet, valamint a technikai eszközökkel való ellátottság. Hozzátette: ezzel "nem álltunk rosszul", mivel a kormány még 2016-ban fogadta el a digitális oktatási stratégiát, amelynek végrehajtása során olyan képességeket építettek ki, amelyeket jól tudtak használni az elmúlt hónapokban.
    Utalt arra is, hogy az kompetenciamérés adatai szerint a magyar családok több mint 90 százaléka rendelkezik személyi számítógéppel, a háztartások internet-ellátottsága pedig eléri a 98 százalékot. Szinte 100 százalékos az okostelefonnal való ellátottság a szülők és a tanulók körében, és a felmérésben résztvevők 88 százaléka jelezte, hogy a családban több mint 3 okostelefon van.


    Maruzsa Zoltán elmondta: a járvány kitörésekor a köznevelési intézményrendszerben 330 ezer informatikai eszköz állt rendelkezésre, ebből több mint 100 ezret - például 45 ezer notebookot pedagóg
usoknak, 24 ezer tanulói tabletet, 3 ezer interaktív panelt - az elmúlt két évben vásároltak különböző projektek során.
    Az összes állami általános és középiskolában jelentős wifi-hálózatbővítést hajtottak végre, illetve megduplázták a sávszélességet. Hozzátette: ezt a járvány idején csak a gyermekfelügyeletben levő tanulók tudták használni.
    Külön megemlítette a Kréta tanulmányi rendszert, amelyben naponta átlagosan 500 ezer tanuló és 90 ezer pedagógus tudott dolgozni, illetve a digitális tanrendet segítő állami tartalomszolgáltatások közé sorolta a nemzeti köznevelési portált, a Sulinet rendszert és a tankönyvkatalógust is.
    Megemlítette: a múlt évben 40 ezer pedagógus vett részt olyan képzésben, amely valamilyen módon az információtechnológiához kapcsolódott, ez is segítette a digitális oktatásra átállást.


    Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg is zajlik a "szupergyors internetprogram" bővítése, és megítélése szerint az internet áfájának csökkentése is olyan lépés volt, ami hozzájárult ahhoz az elmúlt években, hogy a családok internet-ellátottsága magas legyen.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.