Idén is megtartják augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált, amelyet azonban a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek családiasabb hangulatában rendeznek meg.

 A Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl a fesztiválon most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások és szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl - korlátozott létszámú közönség előtt - fellép a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
    Mint írták, a rendezvény 15., jubileumi évében visszatér a kezdetekhez: kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú események várják az érdeklődőket kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal. A kezdetekhez való visszatérést az elmúlt másfél évtized tárgyi emlékeiből összeállított kiállításon is bemutatják.


    A Házak, udvarok, házigazdák nevű programsorozatban a látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazdák által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.
    A Szentendrei Kulturális Központ mint házigazda a szentendrei nemzetiségiek napját, gasztro workshopokat, borkóstolással egybekötött beszélgetést, szabadtéri filmvetítést, stand-up comedy előadást szervez. A Népzenei udvarban népzenei és néptáncprogramokat tartanak, az underground kedvelői pedig a Barlang-udvarban vehetnek részt például a Tudósok vagy a Korai Trancemission koncertjén. A Városháza udvara szintén koncerteknek ad helyet: korlátozott számú hallgatóság előtt a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk lép fel.
    A szentendrei Fő tér napközben a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket, este pedig látványos fényfestést tartanak.
    A város történetét és titkait a Tourinform Iroda által szervezett városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódását pedig a GastroArt helyszínein ismerhetik meg a látogatók, akik a szentendrei iparművészek portékái és Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet termékei között is válogathatnak.
    A Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel készül a fesztiválra.


    A szentendrei kötődésű gasztronómiai kiállítók mellett a helyi éttermek a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a közönséget.
    A pódiumszínpadon a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád minikoncert-sorozat szentendrei fellépői adnak műsort.
    A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlat, a templomdombi zenés közösségi festés, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve létrejövő karikatúrakiállítás, illetve a WAMP design vásár.
    Az eredetileg szombatra meghirdetett gyertyaúsztatás és a Rotary Szentendre 10. Jótékonysági gumikacsa-versenye a járványhelyzet miatt idén elmarad.
    A rendezvényt az éppen aktuális egészségügyi biztonsági előírásoknak megfelelően tartják meg - áll a közleményben.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.