Szeptember 21-től kezdődik a könnyűzenei ipar támogatására indított Raktárkoncert-sorozat; a közönség saját otthonában nézheti meg a csaknem 200 koncert bármelyikét.

A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat felvételei már augusztus közepe óta zajlanak, szeptember 21-től pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a csaknem 200 koncert bármelyikét - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
    Mint írják, a projekt egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően a közvetítések kezdetéig sem marad senki tartalom nélkül, a produkció honlapján - https://raktarkoncert.hu/ - és közösségi médiafelületein bepillanthat a közönség a kulisszák mögé.
    A közleményben Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézik, aki közösségi oldalán úgy fogalmazott: "egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül". A Raktárkoncert-sorozat olyan kikapcsolódási lehetőséget jelent, amely segítségével a zenészek az elmaradt koncertjeiket online pótolhatják, rajongóik pedig járványhelyzetben is biztonságosan szórakozhatnak - áll a közleményben.
    Mint írják, a különleges raktárépületekben készült felvételeken csaknem 200 előadó áll színpadra, köztük zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene jeles képviselői, egyenként 45 perces koncertet adva. A bulik helyszíni közönség nélkül zajlanak, kizárólag a technikai személyzet jelenlétében rögzítik az előadásokat.


    A Raktárkoncert-felvételek az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan válnak majd elérhetővé. Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje - írják a közleményben.
    A fellépőkről készült fotók, videók, exkluzív tartalmak és a sztárok folyamatosan bővülő listája a https://raktarkoncert.hu/ oldalon és a produkció hivatalos Facebook- és Instagram-oldalán tekinthetők meg.


    "A Raktárkoncerttel kapcsolatban szinte mindenki egyetért azzal, hogy a hazai könnyűzenei paletta sokszínűségét új, online platformon bemutató megoldás egyedi a maga nemében és várhatóan a zenerajongóknak is különleges élményt nyújt majd" - fogalmaznak a közleményben, hozzátéve: a módszer egyszerre képes a zeneipar támogatására és a rajongók járványhelyzet-kompatibilis szórakoztatására.
    A Raktárkoncert-sorozat csaknem 200 fellépője közül már színpadra lépett Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, a Skorpió, az Edda, a Neoton Família, Charlie, a Tátrai Band, a Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, a Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, Hobo, a Hooligans, az Emelet, a Besh O Drom, az Aurevoir, Rúzsa Magdi, valamint Keresztes Ildikó.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.